deutsche flaggeengl zaszlohu zaszlo

Voltam már Budapesten a Fáy család találkozóján, Barátoson a Márk nemzetség népes összejövetelén, most a Hargita lábánál meghúzódó Erdőalján élő tízgyerekes Bara család hívott meg szilveszteri buliba.
A 63 éves Bara Gergely nyugdíjas utász egy ötgyerekes család tagjaként nőtt fel egy villanyáram nélküli havasi tanyán, az Úz-völgyében fekvő Csinódon. Felesége, Irénke is a havason született egy Gyimesből ide honosodott család harmadik leányaként. Gergely 25, Irénke 20 éves volt, amikor összeházasodtak, majd a Hargitára vezető főút menti utászházba költöztek. Saját házat 1979-ben vásároltak Erdőalján.

 

Már házasságuk első esztendejében kislányuk született, Ildikó. Akár szöveges matematika példa is lehetne az, amit ő mondott 19 éves korában, amikor megkérdezték tőle, hogy mennyi idős: Én annyi, amennyi, anyám kétszer annyi, apám anyámnál öt évvel idősebb és együtt hárman 100 évesek vagyunk.


Gerő, a jelenlegi csinódi boltos és a helyi gyógyfürdő működtetője 1975-ben született. Őt követi a sorban az Olaszországban dolgozó Attila, aki külföldi keresetéből Erdőalján épített családi házat. Az 1980-ban született Szilveszter is Olaszhonban találta meg a számítását. Kamionsofőrként rója Európa útjait, de itthon képzeli el a jövőjét, ezért épített házat a megyeszékhelyen. Marika Csíksomlyóra házasodott, Szabolcs komolyan udvarol egy szintén csinódi gyökerű hajadonnak, Gellért, Áron és az 1998-ban született ikrek, István és János még a szülőkkel laknak.


A tízgyerekes családfő szerint egy keresetből bővelkedni nem volt miből, de a jó Isten mindig megadta, amire szükségük volt. Az utász fizetést az állattartásból származó jövedelemmel pótolták. Olyan is volt, hogy 8-10 szarvasmarhát és 4-5 sertést tartottak. Gyerekeik belenevelődtek a munkába, ezért mindegyikük feltalálja magát a mai világban.


Van tíz éve annak, hogy együtt ünnepelt a család minden tagja. A mostani találkozót a három lánytestvér, Fikó Jutka, Margit és Irénke szervezték meg az egerszéki kultúrházban. A szilveszteri buliba hivatalos volt a három nővér összes gyereke és családjaik. Így gyűlt össze a kis unokákkal együtt a 41 fős újévköszöntő közösség.


A ünnepi lakoma egy ötcsillagos vendéglőben sem lehetett volna pazarabb. Volt itt sültekben gazdag előétel, ínycsiklandó húsleves, de az éjszaka fénypontját a két napig pácolt malacpecsenye jelentette. A 2013-as évet köszöntő torta legalább hat kilósra sikeredett.


Éjfélkor a család kívánságait tíz papírlámpás röpítette a csillgok felé.


Hajnaltájban Bara Gergely családfő halkan fogalmazta meg, hogy ehhez a nemzetet építő vállalkozáshoz nagy hit kellett. Erdőalján minden vasárnap ott vannak a misén, és amikor csak tehetik, hétköznap is bejárnak templomba Szeredába.


Sepsiszéki Nagy Balázs

Ökumenikus kápolna
a gyarapodó magyarságért

Gyumolcsolto Boldogasszony okumenikus kapolna

Mozgalom nemzetünk megmaradásáért!

gyarapodo magyarsag

© uzvolgye.hu - 2021

Webdesign: Digital Studio